|
A tanítóbarát c. lap címlapja.
Tanítói állását otthagyta és újságíróként próbált elhelyezkedni
Győrben. Három hónapig a Hazánk c. győri lap munkatársa volt, itt
tanulta meg a nyomdaművészet és újságszerkesztés technikáját. 1886-ban
megindította a Tanítóbírát c. folyóiratot, amely kezdetben szakirodalmat,
nyelvészeti cikkeket, szépirodalmat is adott, később azonban mindjobban
átsiklott a humor terére és egyáltalán nem biztosította szerkesztője
és kiadója megélhetését.
Gárdonyi Pesten próbálkozott a Budapesti Hírlapnál, Egyetértésnél,
Függetlenségnél, majd Szegeden a Szegedi Híradónál, Aradon az Arad
és Vidékénél. Végül is Pesten kötött ki, mint a Budapesti Hírlap
belső munkatársa. Az újságírás hajsza, a nyomdagép kattogása fokozott
tevékenységére késztette. Nem ért rá írásainak megérlelésre, bírálatra.
Amit írt, az azonnal kiadhatta. Különböző álnevek alatt ponyvaírással
is foglakozott. Nagy népszerűségre tett szert Görbe Gábor bíró uram
leveleivel. Tapasztalatlan, ügyefogyott, esetlen parasztjainak városi
kalandjai élénk derűt keltett a városi olvasóközönség körében.
|